erdely-tucsokszabi

Tücsökszabi erdélyi kistelepülések óvodásainak szerzett határtalan örömet, megajándékozva őket saját dalaival, és a közös éneklés örömével. Erről szól a következő kis mese, árnyékkal és fénnyel.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tücsök. Egy szép napon elhatározta, hogy négy napra elszabadul, lemond néhány budapesti fellépést, mert sosem az számít, mi esik ki, hanem az, hogy mi jön be. És persze az is, hogy mi megy ki. Nem az a fontos, ami nincs, hanem az, ami VAN.

TücsökSzabi ErdélybenElindul örömet szerezni székelyföldi kistelepülések óvodásainak. Olyan óvodákba indul, ahol a madár sem jár, nemhogy egy zenész, aki nekik játszik, velük dalol. Hegedűn, gitáron, tündérdobon, körtemuzsikán, tilinkón. Elviszi nekik saját dalait, melyek tele vannak szeretettel.
Gondolja, megkér néhány embert, hogy a hét oviba és egy sérült gyerekeket ellátó, fejlesztő napközibe vezető ezerötszáz kilométeres útjának benzinköltségét, és az ajándékok árát összedobják. És tapasztal hideget, meleget.

Lát önsajnálatuk mocsarába süllyedő, egyébként jólétben, egészségben élő embereket, lát az Erdély szó hallatán szentimentálisan elpityeredő, egyébként adni és cselekedni képtelen alakokat, lát melldöngető magyarokat, akik addig nagy magyarok, amíg üzletet látnak benne, lát szociálisan rendkívül érzékeny embereket, akik, mint kiderül, csak SZAVAKBAN azok.

És megismer tisztaszívű, adni, cselekedni, együttérezni TETTEKBEN is képes embereket. Akik akár ismeretlenül, akár barátként odaállnak az ügy mellé. Olyanok, akik megtehetik, és olyanok, akik aznap lemondanak az ebédjükről, mert odaadják az utolsó ezresüket. Akik örülnek,hogy örömet szerezhetnek, akik hálásak, hogy ott vannak, ahol.

Beleütközik két felfoghatatlanul szánalmas mondatba. “Látom a korábbi képeken, hogy cigánygyerekeknek zenélsz. Ezt én nem támogatom.” Igen, ezekben az ovikban együtt fejlődnek cigánygyerekek, és magyar gyerekek, és még ki tudja, hány náció gyermekei. Igen, nekik zenélek. Mindenkinek, aki ott van. És az örömük, a szemük ragyogása eközben egyforma!

A másik hasonló mondat: “Mit magyarkodsz? Hagyjuk ezt az erdélyi, revizionista cirkuszt!” Igen, magyarkodok, ha ezt annak kell nevezni. Örülök, hogy csaknem száz éve más állam területén élő magyar emberek hűen, csodálatos természetességgel őrzik anyanyelvüket, hagyományaikat. Örülök, hogy magyarul énekelhetek nekik. Ugyanúgy, ahogy üdvözlöm a Magyarországon élő kisebbségek hagyományőrzését.

Ez csak két kiragadott példa. Okot mindig találunk az önzésre. Mint ahogy az önzetlenségre is 🙂
Mert közben csodálatos emberek kerültek a látókörömbe. Novák Zsuzsa ismeretlenül, két perc telefonbeszélgetés után támogatott. Kovács László Fehérholló barátom, és az ő követői azonnal mellém álltak. Mint ahogy Varga Levente is, gondolkodás nélkül. Viktória Bóka új mesekönyveket vásárolt a gyerekeknek. Többen utaltak kisebb összegeket, hálás köszönet nekik. Utam során Mónika Márkus finom szendvicsekkel indított el, Tunder Deak isteni libacombot csomagolt, Korondon Levente Lázár unitárius lelkész, és családja látott vendégül nagy szeretettel, majd Rezi Erika-Gabriella iskolaigazgatónő szállásolt el, fejedelmi vacsorával fokozva a fokozhatatlant. Az óvónők nagy szeretettel fogadtak, sütit sütöttek,

Simon Orsi tanítónéni a hazafelé vezető útra csomagolt. Mindenki nagy lelkesedéssel várt, készítette fel lélekben a gyerekeket, akiknek ez nem mindennapi esemény. Az autista, és halmozottan sérült gyerekeket szeretve nevelő házaspár, Nagy Sándor Lajos és Nagy Tünde Katalin csodás fogadtatásban részesített az általuk létrehozott napköziben.

Biztos sokan kimaradtak a felsorolásból. Hálás szívvel gondolok mindannyiukra. Székelyudvarhelyen a fogyatékkal élő gyerekek szeretete, a korondi, csókfalvi, újszékelyi, boldogfalvi, nyárádszeredai gyerekek ragyogó tekintete, őszinte mosolya, nevetése maradandó pillanatok lenyomatát hagyta a szívemben.Hálás vagyok nekik.

Indulás előtt Isten áldását kértem az utamra, és meg is kaptam. Valóban áldott volt minden perce. Tavasszal újra elindulok. A szájlovagoknak, a csendben lapítóknak, a cselekvésre képteleneknek, az önzésükből kitörni nem tudóknak, a hitetleneknek és a valóban bajban lévőknek megnyugvást, kinyílást, bizalmat, hitet, örömet, mosolyokat, felszabadulást, szeretve levést, önbecsülést, feloldódást kívánok. A cselekvő, tevő, jótevő, önzetlen, adni tudó embertársaimnak pedig kitartást a hitükben, Isten áldását, és az áramlás gyönyörűségét kívánom.

Szeretettel: Cseke Szabolcs “Tücsökszabi”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.